Milyen gyakran teszed fel magadban ezt a kérdést? Milyen gyakran akadsz ki azon, amit más gondol vagy mond rólad?

Mi az ami ebben igazából bánt? Mi van az első sértődöttség alatt? Az, hogy mi van ha netán igaza van? Vagy hogy miért láthat ő ilyennek téged miközben te egész más vagy? Valamit rosszul csinálhatsz, ami miatt nem megy át neki az üzenet, amit igazából közvetíteni szeretnél?
Kérdések tömkelege, melyek sehova nem vezetnek. Sem a valósághoz, sem a megnyugvásodhoz!

A másik olyannak lát téged, ami ő benne épp zajlik! Ha például folyton félt valamitől, akkor nem bízik benned, ennek az eredője pedig, hogy magában sem bízik. De ennek semmi köze ahhoz, ami benned zajlik, vagy amilyen te valójában vagy! Ez csak az ő nézőpontja, az ő érzései, nem a tiéd.
Amikor pedig ezt tudatosítani tudod magadban, és megjön hozzá az érzés is, hogy te lehetsz jól, miközben a másik futja magában a köreit, akkor megjön a megnyugvás is benned. Hiszen jó vagy!

Sokan, sokféle helyzetben érezhetik ezt magukon, vagy akár a másikon. De honnan ered ez az érzés?
Szinte hallom, ahogy többen felsóhajtanak és azt mondják magukban “biztos sokat csalódott már az életben…” Aki így látja, az maga is sokat csalódott már és ezek között van olyan is, amit még nem dolgozott fel, vagy amiről úgy gondolja, hogy soha nem is lehet feldolgozni. Ezzel pedig bezárja magát, a terveit, a jövőjét, a kapcsolatait a bizalmatlanság börtönébe.

De miben, kiben nem bízunk ilyenkor? A másikban, hogy majd nem fog úgy cselekedni ahogy megbeszéltük, vagy ahogy az nekünk a legjobb lenne?
Vagy pedig magunkban? Hogy nem tudjuk úgy alakítani a helyzetet, hogy minden a legjobban alakuljon, nem tudjuk kellően motiválni a másikat, vagy abban, hogyha nem alakul úgy ahogy terveztük, akkor kibillenünk az egyensúlyból… ugye… ez a legfélelmetesebb az egészben, a kiszolgáltatottság érzése.
De ha bennem ott van a bizonyosság, hogy minden jól fog alakulni, hiszek benne, teszek érte, és bárhogy alakuljon, akkor is egyensúlyban tudok maradni. Ez rajtam múlik.

Manapság az egyik legkönnyebben feledésbe merülő érték. Sőt találkoztam olyannal, aki azt mondta, hogy neki sosem volt ilyen…
De mégis hogy gondoljuk, hogy enélkül bármi is sikerülhet? Legyen az egy munka, egy baráti- vagy egy párkapcsolat. Vagy akár az egészségünk.
Gondoljuk csak végig józanésszel. Ha én nem becsülöm magam, nem ismerem el vagy nem szeretem azt aki vagyok, akkor nem fogom méltó módon táplálni sem a testem, sem a lelkem, sem a szellemem. Ha pedig ez így van, hogyan várhatnám el ezt másoktól? Amikor pedig emiatt sorra meg kell élnem a méltatlannak vélt helyzeteket, nem értem miért kapom azokat?

Hát ezért. Mert nem szeretem és nem becsülöm magam eléggé. A lelkem. Az igazi önvalóm.
Abban a pillanatban ahogy ezt megteszem, minden eköré igazodik. Átrendeződnek a sorok.
A jó hír az, hogy ez tanulható. Mindenki képes arra, hogy szeresse és becsülje önmagát. Ez egy eredendő erőnk, amit használnunk kéne.
Tegyük meg!
Ha pedig elakadtál szólj és segítek.